Forma-1 / Motorsport

Forma-1: a McLaren fizetésemeléssel tartaná meg technikai igazgatóját

""

Nagy port vert fel a Sport Bild cikke, miszerint a Mercedes nem elégszik meg Lewis Hamiltonnal, és a McLaren másik kulcsemberét, Lowe-öt is át akarják csábítani magukhoz. Miután a lap két olyan hírt is közölt (Wolff érkezése és Glock menesztése a Marussiától), melyek másnap beigazolódtak, a Lowe-vel kapcsolatos feltételezésekben is lehet valami. Nyíltan egyik csapat sem mondott semmit, de Niki Lauda, aki részvényessé lépett elő a Mercedesben, elmondta, "a Forma-1-ben alapvetően sohasem végzel a feladattal, ami a csapat felépítését jelenti”.

A Motosport-Magazin szerint Ron Dennis és Martin Whitmarsh azon dolgozik, hogy magasabb fizetéssel bírják maradásra a szakembert, aki 1993 óta van náluk. De nem csak a magasabb fizetés és Lewis Hamilton lehet vonzó a Mercedesben: a lap szerint Lowe sokkal jobban érzi magát akkor, ha kizárólag a mérnöki feladatokra koncentrálhat, és nem kell foglalkoznia a csapattagokat érintő politikai kérdésekkel és a büdzsét firtató feladatokkal.

A McLaren egyelőre egy sajtóanyagot adott ki, melyben azt írják, hogy Lowe ott lesz az MP4-28 leleplezésén, melyet Wokingban tartanak január 31-én.